Néhány kérdés, ami felmerülhet többetekben:

• Mi van, ha kevés pénz gyűlik össze?
• Mi van, ha több gyűlik össze?
• Mi lesz a házzal, ha esetleg Laci bácsi egy másik bolygóra költözik?
• Miért nem egy másik albérlet?

Mi van, ha kevés pénz gyűlik össze? Akkor tovább folytatjuk a gyűjtést, és igyekszünk bevonni, nemcsak a siklóernyősöket, hanem a célt ismertetve egyéb ismerősöket is. Ha minél több segítő szándékú emberhez eljut az infó, annál hamarabb érhetjük el a célt. Ez csak rajtunk múlik.

Mi van, ha több gyűlik össze? Mindenki fogja látni a közétett honlapon és FB oldalon, hogy hol tart a gyűjtés, így ennek kicsi a valószínűsége, de ha mégis így alakulna, akkor bizonyára Laci bácsinak jól fog jönni a többlet akár rezsire, esetleges felújításokra, vagy egyéb siklóernyősöket érintő fejlesztésekre, új búgócsigára, Pókember magazinra, stb.

Mi lesz a házzal, ha esetleg Laci bácsi egy másik bolygóra költözik? Valószínűleg a gyerekei fogják örökölni. Laci bácsi elmondta, hogy a házat, ő nagyon szívesen felajánlja egy alapítványnak, kvázi az utódjának, aki tovább folytatja mindazt, amit ő Fedémesen elkezdett.

Mindenki, aki ad, azt kérjük, azzal a tudattal tegye, hogy az összeggel Laci bácsit támogatja és úgymond az összeg felhasználását is rá bízzuk. Nyílván a ház megvásárlása a cél, de ha mondjuk két hét múlva Laci bácsi közzé tesz egy levelet a Face-n, hogy mindenkinek köszöni a segítséget és a pénzből új életet kezd a Fidzsi-szigeteken, akkor az se okozzon az adományozónak hosszú, álmatlan éjszakákat.

Miért nem a hosszú távú albérlet? Egy albérlet, bármennyire is tűnhet hosszú távúnak, mindig is lesz benne egy bizonytalanság, hogy esetleg el kell hagyni. Beszélgetésünk során kiderült, hogy szeretne egy olyan helyet, amit ténylegesen az otthonának tudhat, kedvére alakíthat, és nem függ az albérletet kiadók életének az esetleges változásától a lakhatása.

Egy különös történet, amit egy norvégiai kalandozásom során mesélt nekem egy másik kalandor. Vannak, akik hisznek benne, vannak, akik nem, de saját magam is sokszor tapasztaltam, hogy a világ tényleg így működik.

Valamikor a 2000-es évek elején kitaláltam, hogy a nyár közepén, felmegyek az északi sarkkörön túlra, ahol nem megy le a Nap, és keresztülgyalogolok a norvég tundrán. Nekivágtam, de kb. két és fél nap után, amikor az Albatrosz méretű szúnyogok alig várták, hogy valamelyik kis tóban neki álljak fürdeni, inkább visszatértem a civilizációba, béreltem egy öreg kocsit és elindultam az ismeretlen északi tájakon.

Másnap egy szakállas stoppos srác (Patrik) állt az út mellett és mivel magam is többször stoppolok egy-egy távrepülés után, így beleérezve helyzetébe rögtön fel is vettem. A klasszikus bemutatkozó protokollt követően hamar kiderült, hogy „közeli szomszéd”, mivel Csehországból jött. Kérdeztem, hogy merre megy, meddig vihetem. Mire kérdezte, hogy én meddig megyek. Mondtam, hogy én nem tudom, csak megyek. Mire azt válaszolta, hogy tulajdonképpen ő is. Erre felajánlottam neki, ha van kedve, tartson velem. Ezután együtt utaztunk. Három nap múlva kezdődött egy Számi zenei fesztivál a közelben és Patrik mondta, hogy látogassunk el oda, mert az nagyon jó buli. Az első este egy tengeröböl partján vertünk tábort, ahol mindketten mesélgettünk mindenféle sztorit, ami történt velünk.

Ekkor került elő az a hihetetlen eset, ami pár éve történt vele. Elment Egyiptomba, ahonnan stoppal átment Szudánba, majd Etiópiába. Az egyik nap, amikor stoppolt a főváros felé megállt egy mikrobusz, ami tele volt katonákkal. Kérdezték, hogy hova megy. Mondta, hogy a városba. Mire mondták, hogy szálljon be, elviszik. Mikor elérték a várost mondta, hogy neki itt már jó lesz, mire a parancsnok közölte vele, hogy kiviszik a reptérre. Mondta, hogy szuper, de ő nem repülővel jött és nem is menne a reptérre, inkább itt kiszállna. A parancsnok erre csak annyit mondott, hogy a reptérre megyünk.

Patrik a körülötte lévő állig felfegyverzett katonák között ülve arra a döntésre jutott, hogy akkor a reptérre mennek. A reptér felé vezető úton a lehetséges végkifejletek végtelen variációi futottak át a fején és mikor már többször eltemette magát gondolatban, megpillantotta a repülőteret. Egyenesen a kifutópályához mentek, ahol ott állt egy nagy utasszállító gép. Megállt a mikrobusz, majd újabb katonák jöttek és mondták neki, hogy szálljon fel. Egy pár másodpercnyi tanácstalan forgolódás után jobbnak látta, ha felsétál a lépcsőn. A gépbe lépve az angolul már jól beszélő utaskísérő hölgytől megtudta, hogy az országban kitört a forradalom, és a katonáknak parancsba adták, hogy az összes külföldit evakuálni kell. Ez leginkább az ott tartózkodó diplomatákra, üzletemberekre vonatkozott, de hát Patrik nem nagyon nézett ki afrikainak, tehát külföldi, így a parancs az rá is vonatkozott.

A lyukas-poros kis pólójában végigsétált az öltönyös emberek sora között, majd az egyik szabad helyre leültették. A mikrobuszban fejben lefuttatott verziók közül hál Istennek egyik sem következett be, így némileg fellélegzett. Amikor a gép már a levegőben volt, megkérdezte a mellette ülő üzletembert, hogy mégis hova mennek. Mire az röviden válaszolt, hogy Dél-Afrikába. Patrik megértően bólogatott, de még nem igazán fogta fel, hogy most mi is történik vele, amikor cirka egy órája még az út mellett stoppolt, most meg itt ül egy Dél-Afrikába tartó gépen.

Kb. 5-6 óra múlva a gép leszállt Fokvárosban és minden diplomata, és üzletember taxiba ült és elment valamelyik luxushotelbe. Patrik a reptér előtt állva azon gondolkodott, hogy kb. 8 órája éppen stoppolt Etiópiában, ahonnan pár nap múlva tervezett is visszamenni Egyiptomba, mert onnan indult haza a repülőgépe és most itt áll Fokvárosban kb. 150 dollárral a zsebében, ahol ez kb. egy napra lesz neki elég. A dél-afrikai üzletember, aki mellett ült a gépen épp visszajött az információs pulttól és közölte a jó hírt Patrikkal, hogy 3 nap múlva megy egy gép Egyiptomba, amin találtak neki egy helyet és vissza fogják vinni.

Ez fantasztikus gondolta Patrik, és barátságosan elköszönt az üzletembertől. Az még annyit kérdezett Patriktól, hogy melyik szállóba megy, nincs e kedve vele menni? Mire Patrik mondta, hogy kimegy a város szélére és felveri a kis sátrát és elkecózik ott három napot. Az üzletember tágra nyílt szemekkel nézett rá és mondta neki, hogy kedves Patrik ez Dél-Afrika, Fokváros. Mire Patrik kérdően nézett vissza, és halkan mondta, hogy igen és..?

- Ez tudod mit jelent? kérdezte tőle az üzletember.
- Nem, válaszolta Patrik.
- Ez azt jelenti, hogy te kimész a városból, de kb. 100%, hogy onnan nem jössz vissza.
- Ok, de nekem nincs más választásom, én nem tudok kifizetni még egy olcsóbb szállodát sem. Mit tanácsol, melyik részre menjek, ami nem veszélyes?
- Itt nincs olyan rész a városon kívül, de semmi gond, én kifizetem neked a szállodát.
- Köszönöm, de nem fogadhatom el, mert én kb. 3 hónap alatt keresek annyit, mint amennyibe a szálloda kerül, és nem tudom megadni ezt a pénzt.
- Nem is kell megadnod, én visszakapom máshonnan.

Patrik kérdően nézett rá, mire az üzletember elmondta, hogy ő hogyan éli az életét és, hogyan működik valójában az élet, amit nagyon sok ember nem tud.

Tudod ez az egész világ egy zárt rendszer, ha végtelen is, de zárt. Sajnos az emberek többsége nincs tudatában, hogy ő nem csak egy test, hanem valójában immateriális lények vagyunk, akik jelen vannak mind az immateriális és materiális világban. Bármilyen furcsán is hangzik, de ez utóbbit tulajdonképpen mi magunk teremtjük… A testünk több ezer milliárd sejtből áll és minden sejtnek megvan a maga funkciója, megvan a maga saját programja és mindegyik tudja, mit kell tegyen. Ha minden sejt azt teszi, ami a dolga, akkor a rendszer tökéletesen működik. Ha nem, akkor szétesik. Tudod, sokan bele sem gondolnak, hogy a sejtekben honnan van az információ, hogy mi a dolguk pontosan. Persze tudjuk, hogy a DNS-ben van kódolva. Ez így is van, de a DNS-be honnan került bele az infó? Igen az előző sejt adta át. Ok, de mi van a sor elején? Végtelen idő, és végtelen tér emberi elmével fel nem fogható. Ismerjük ugyan a végtelen fogalmát, de az elménkkel nem tudjuk megérteni. Azért mert korlátolt. A különállóság illúziója hozza létre az éntudatot, ami elválaszt minket attól, hogy az egész univerzumot, határtalan önmagunkként éljük meg. Persze ezt a tudatállapotot a történelem során csak néhány embernek sikerült elérni (vagy lehet többnek), de a lényeg az, hogy amit feldobsz, visszaesik. Minden visszatér hozzád, mert te vagy a teremtője az adott gondolatnak, szónak és cselekedetnek. Minden! Akár jót teszel, akár rosszat. Minden tettünkkel el kell majd számolni egyszer.

A csapda az idő. Az emberek azt hiszik, hogy az életük a halállal véget is ér és minden, amit tettek megy a kukába. Én ezt úgy fogalmaznám, hogy minden, amit a fizikai világban felhalmoztál, megy a kukába. Viszont, amikor a halál pillanatában kikerülsz a végtelen időbe és térbe, minden szembe jön majd veled, amit mondtál és tettél. Az ember maga nem múlik el, csak a doboz, amiben lakik. Erről már sok-sok spirituálisan érett ember nagyon sokat írt, így erről nem is beszélnék.

Amikor szembejönnek veled a tetteid, akkor azok olyan érzéssel töltenek majd el, amilyen hatást keltettek az univerzumban. Ha valakitől elloptál valamit, hogy neked több legyen, akkor fogod érezni a másik oldal veszteségét. Nos, a lényeg, hogy ez a játék az életen belül is működik. Ha valakinek adsz valamit, hogy segíts neki, akkor ez is visszatér majd hozzád, de a legtöbb esetben nem pont ugyan attól kapod vissza, akinek te adtál. A jó szándékod benne marad a rendszerben és visszahullik rád. Ha nem most, akkor majd egy következő létezési formában, de a mindenképpen visszatér, mert te indítottad útjára, te is fogod visszafogadni.

Szóval én szívesen meghívlak, hogy legyél a vendégem három napig egy luxusszállóban, mert nekem van rá módom, hogy ezt megtehessem és tudom, hogy az élet majd máshonnan vissza is adja nekem ezt a szívességet. Ha nem most, akkor majd valamikor, de mindig minden egyensúlyba kerül a végén, ha néha úgy is tűnik, hogy az egyensúly végérvényesen felborult.

Szóval Patrik barátom 3 napig lakott Fokvárosban egy luxushotelben, majd utána visszarepült Egyiptomba, és magával hozta ezt a hihetetlen történetet és egy jóindulatú ember tanításait az életről.

Ha valaki ad, azt vissza is kapja, csak idő és türelem kérdése az egész. Ugyan úgy van ez, mint az egyik fizikai törvényben. Anyag és energia nem vész el csak átalakul. A jótett sem vész el, csak esetleg más formában, máskor, mástól tér majd vissza hozzád. …és persze a rossz tettekre is igaz ugyan ez.

Lehet, hogy nem hiszel benne, de most ez egy jó lehetőség, arra hogy esetleg kipróbáld. Hátha működik!